Megvédte címét Az Ózdi Súlyemelő

Megvédte címét Az Ózdi Súlyemelő

 

Szepessy László  hazaérkezett a Walesben megrendezett masters súlyemelő Európa-bajnokságról . Az Ózdi Súlyemelő és Fitness Club 72 éves versenyzője a 94 kilogrammos súlycsoportban szakításban 78, lökésben 110 kilogrammot teljesített, utóbbi új világrekordnak számít. A népszerű Laci bácsi az aranyérem mellé egy díszes tányért is kapott teljesítményéért.

„Nagyon jó verseny volt, négy komoly ellenfelem is akadt. Mikor látták, hogy lökésben 110 kilogrammra kértük a súlyt, akkor körbeállták a dobogót és szinte tátott szájjal figyelték, hogy fel tudom-e emelni. Én pedig odaálltam és felemeltem” – nyilatkozta Szepessy László, az Ózdi Súlyemelő és Fitness Club súlyemelője.

Fekete József szerint tanítványa ahogy öregszik, úgy erősödik. Laci bácsi az idei Európa-bajnokságon majd 10 kilogrammal ért el jobb eredményt, mint nyolc évvel ezelőtt Cipruson, de a tavaly Kazincbarcikán megrendezett kontinensbajnokságon mutatott teljesítményét is felül tudta múlni ebben az esztendőben.

„Laci bácsi egy genetikai csoda, ha most szerezném meg az edzői végzettségem, biztos, hogy róla írnám a dolgozatomat. Csak pozitív hangnemben lehet beszélni a teljesítményéről, remélem sok szép sikernek fogunk tudni még közösen örülni” – mondta Fekete József, az ÓSFC edzője.

Szepessy László a következő két hetet pihenéssel tölti el, majd újra edzésbe áll. Az ÓSFC 72 esztendős kiválóságát júliusban a hazai Suzuki Kaiser Kupán láthatjuk újra versenyezni.

 

Forrás és kép : Ózd.hu

ózs suly 1

 

Archívum

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: