Napi Janiczak: Lengyelek érdeklődtek az ózdi cigánykérdésről

ahogy korábban is ígértük, szorosan követjük mit csinál Ózd polgármestere.

 

2015. július 18-20. szombat-hétfő

► Szombaton délelőtt Susa és Rimaszécs között tartottuk meg Tartó Lajos területi képviselő úr szervezésében a hetedik határnyitó ünnepséget. 2008-ban kezdték rendbetenni azt az utat, mely korábban nagy forgalmat bonyolított le a két település között. Mára az idei Startmunka programnak köszönhetően kiszélesítettük, megoldottuk a vízelvezetést és szórt burkolattal láttuk el. Az eseményt megtisztelte jelenlétével Bitay Levente kassai konzul is, aki köszöntette az ünneplőket. Államközi megállapodás rögzíti, hogy 27 új határátkelőt fognak nyitni északi szomszédunk irányába, ebben a tervben a Susa-Jéne közti szakasz kiépítése szerepel. Szeretnénk elérni, hogy a Susa-Rimaszécs közti szakaszon valósuljon meg a fejlesztés, hiszen ez szélesebb, jelenleg is jobban járható és a magyar szakaszon teljes egészében az önkormányzat tulajdonát képzi.

“„Azonban miként az életnek és a víznek sem lehet útjába állni, nem lehet útjába állni annak az erőnk sem, ami a magyarokat összetartja” – mondta Janiczak Dávid, polgármester.”

“Hetedik évfordulóját ünnepelték a magyarságot összekötő erdei utnak Susa és Rimaszécs határán. A két település közötti kapcsolatot a trianoni döntés évtizedekre megszüntette, ám a kényszerű határ nem zárta le a baráti, családi kapcsolatokat. A schengeni határnyitás után a két falu közötti erdei utat újra visszahódították a természettől, s azóta minden évben közösen ünneplik az újrakezdést.”http://ozd.hu/news.php?id=3493

janiczak 3600 1

► A hőségriadó alatt továbbra is folyik a forgalmas csomópontokon a vízosztás. Önkéntes diákok segítenek az önkormányzat szervezésében enyhíteni a járókelők szomját. Az akcióhoz múlthéten csatlakozott az ózdi Tesco Áruház, akik nagy mennyiségű ásványvizet ajánlottak fel.

“Vízosztással enyhítették a hőséget Ózdon. A belváros forgalmas pontjain ásványvizet kaptak a járókelők. A szombati piac nap után sokan kerestek enyhülést a Városi Strandon, ahol a déli órákban már több mit ötszázan hűsöltek. A látogatók száma végül szombaton és vasárnap is átlépte a nyolcszázat.” http://ozd.hu/news.php?id=3495

► A mai rendészeti értekezleten tájékoztatást kaptam arról, hogy az áramszolgáltató körülbelül 60 esetben tett feljelentést illegális áramvételezés miatt. A múlthéten fokozta mind a rendőrség mind a rendészet a hétvégi házas övezetek ellenőrzését. A városi strandon sajnos két esetben is tulajdonítottak el táskát, pedig az önkéntes őrök is jelen vannak, a rendészeink is visszatérően ellenőrzik a területet. Kérünk mindenkit, hogy fokozottan figyeljen az értékeire. Tovább folytatódik a problémás buszjáratokon a rendészi jelenlét. A rendőrség a hétvégén a szórakozóhelyeken is ellenőrzött, mindent rendben találtak.

► Bárdos Péter az AME Kulturhíd Egyesület képviseletében keresett meg. A Ráctag-Napon szoktak kézműves foglalkozásokat tartani, erre a civil keretből támogatásban is részesülnek minden évben. Mivel idén mint területi képviselő nem tartok rendezvényt Ráctagban, a Cipó Napot ajánlottam számukra, ami augusztus 8-án kerül megrendezésre – a rendezvény plakátját hamarosan közzétesszük. Jómagam a Ráctag-Napra előirányzott keretet szeretném maradandó értékre felhasználni. Tudom, hogy mindenkinek fontos a kikapcsolódás, a szórakozás. Megítélésem szerint azonban a város egész évben tele van rendezvényekkel, és amíg a képviselői körzetemben a mindennapi életet nehezítő problémák vannak, addig felelőtlenség lenne egy nap alatt százezreket eltapsolni. A rendezvényre szánt összeg felhasználását a lakosság véleményének kikérésével fogom a területre költeni.

► A lengyel Tygodnik Polityka újságírója járt ma nálam, egy-két személyes kérdéstől eltekintve, a többi külföldi újságíróhoz hasonlóan a cigánykérdés érdekelte. Lévén ő is egy olyan államból érkezett ahol a 40 millió lakosból mindössze körülbelül 35 ezer cigány származású, nem értette, hogy milyen nehézségek érintenek minket. Elmondtam neki, hogy a cigányság egy része integrálódott magától a társadalomba, követi a normákat, átlag állampolgárként éli az életét. Van viszont olyan réteg, akik nem akarnak integrálódni. Azt is elmondtam, hogy nem nemzetiségi kérdést csinálunk ebből (az újságírók erőltetik ezt), hanem építőkre és rombolókra osztjuk a társadalmat, és olyan intézkedéseket foganatosítunk, amely az ózdiakra vonatkozik, nem külön csak magyarra, vagy csak cigányra.

► Marosréti Ervin az Észak-Magyarország című napilapban írt jegyzetet az ózdi lakásrendeletről, alább olvasható:

“Bizonyos témákban a különböző politikai pártok előszeretettel csámcsognak Ózdon. Nem elég a városnak a rá nehezedő számtalan nehézség, még ezzel is szembe kell néznie. Olyannyira érdekesek a helyi problémák, hogy olykor még a fővárosból is megjelenik egy-egy politikus. Tízmilliós autókkal érkeznek, az utat pedig Budapestről a GPS mutatja nekik. Megállnak a Városház Téren, megtartják a szónoklatukat az általuk elhívott médiumoknak, aztán tovább állnak, mondván: ezt is kipipálták. Teszik mindezt úgy, hogy egyáltalán nincsenek tisztában a helyi viszonyokkal, a kisebbségi helyzettel, a településen jelenlévő munkanélküliséggel, és az emberek véleményével.

Ez a jelenség tapasztalható volt két esztendővel ezelőtt, amikor az önkormányzat korlátozta a közkutak vízkifolyását, mivel óriási kiadást jelentett a pazarlás. Csak megjegyzem: azóta sem halt szomjan senki, minden rászoruló igénybe veheti a szolgáltatást. Erről az ügyről leszállt a politika, most van más, méghozzá az ózdi lakásrendelet. A város polgármestere és a PM-es pesti politikus szócsatája csak a kezdet volt, ezután jött a megyei kormányhivatal vizsgálata. 57-ből 3 pontot kifogásoltak, a vizsgálat eredményét pedig mindkét fél másképp kommentálta.

Hogy ebben a helyzetben kinek van igaza, azt mindenki döntse el saját maga, a városnak viszont egyáltalán nem tesznek jót az ilyen mesterségesen generált ügyek. Helyben ugyanis sokat tesznek azért, hogy a többségi és a kisebbségi társadalom békében éljen egymás mellett, ez ilyen ügyek azonban könnyen felkorbácsolhatják az indulatokat.”

Forrás: Janiczak Dávid facebook oldala

Archívum

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: