Az ózdi védőnőknél és a kórházban folytatódott a Jobbik konzultációja

Az ózdi védőnőknél és a kórházban folytatódott a Jobbik konzultációja

2016-ban a Jobbik meghirdette a Valódi Nemzeti Konzultáció évét, amelynek keretében három fontos kérdésben, az oktatás az egészségügy és a korrupcióval kapcsolatosan fordul a párt a háztartásokhoz, kikérve véleményüket.

Ennek – azaz a konzultációnak- a szakmai előkészítése érdekében érkezett városunkba Dr. Lukács László György a párt országgyűlési képviselője, frakcióvezető-helyettese.

A képviselő délelőtt a védőnőkhöz látogatott, annak érdekében, hogy a védőnők mindennapi munkájáról és az általuk a munka során tapasztaltakról tájékozódjon. A látogatásra elkísérte  Zsuponyó Anett, védőnő, önkormányzati képviselő is.

DSC_3728

A megbeszélés során a védőnők egységesen felvetették, hogy nagyobb erkölcsi és anyagi megbecsülésre van szüksége  hivatásuknak, és hogy az államigazgatásnak nagyobb figyelmet kellene fordítania a rájuk nehezedő adminisztrációs teher csökkentésére, mert sok érdemi prevenciós munka elvégzésétől fosztja meg őket a nagyra nőtt bürokrácia.

Ezen túl, a képviselő felvétésére reagálva megjegyezték, hogy jó lenne egy  védőnői előremeneteli rendszer is, hogy az erre a pályára készülők még szívesebben válasszák a hungarikum védőnői munkát.

DSC_3740

A képviselő összegezve a találkozót kijelentette, hogy mindenképpen szükségesnek mutatkozik az egészségügyben és az alapellátásban (ennek része a védőnői szolgálat is) meglévő bérfeszültségek csökkentése, illetve meg kell keresni és meg kell regulázni a védőnőknek adminisztrációs feszültségeket okozó jogszabályhelyeket is, mert a túlzott bürokrácia nem mehet az érdemi munka rovására, és nem szögezheti az íróasztalhoz a családokhoz járó védőnőket.

A konzultáció második részeként Dr. Lukács ellátogatott az ózdi Almási Balogh Pál Kórházba annak megbízott főigazgatójához, Dr. Bélteczki Jánoshoz is, hogy vele, mint az intézmény vezetőjével, és mint a Magyar Orvosok Szövetségének (továbbiakban: MOSZ) elnökével is megbeszélést folytasson.

DSC_3755

 

A konzultáció során a főigazgató és a képviselő az orvosokat érintő legfontosabb problémákról egyeztettek. Az igazgató, mint a MOSZ elnöke hangsúlyozta, hogy át kell tekinteni az orvosképzés rendszerét, hogy az orvosok biztonságos utánpótlását garantálni lehessen, ezen túlmenően, pedig az utánpótlás területén hatékony megoldást kell keresni, az egész Európát is érintő dolgozói elvándorlás kérdésére.

DSC_3764

Dr. Bélteczki János kiemelte, fontosnak tartja, hogy az oktatásban nem csak az utánpótlás területén van előrelépni való, hanem a lakosság egészségre való nevelésében is, amelyet már az iskolai tantárgyak közé kell beépíteni, hogy gyermekeink egészségtudatosan nőjenek fel.

Mint, a MOSZ vezetője hangsúlyozta, szükséges lenne, az ágazati dolgozók fair nyomásgyakorlási rendszereként működő sztrájk jogi lehetőségét szűkítő jogszabályok újragondolása, mert az ágazatnak, de a döntéshozóknak is az az érdeke, hogy egy áttekinthető, és a dolgozóknak is lehetőséget biztosító ágazati sztrájk szabály legyen.

A jelenlegi egészségügyi rendszer legfontosabb kihívásaiban, mind a Jobbik frakcióvezető-helyettese, mind a Kórház igazgató egyetértettek:

így a finanszírozás emelése és a dolgozók megtartását is szolgáló életpályamodell haladéktalan bevezetése a legfontosabb teendő.

Forrás és képek: ozd.hu

Archívum

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: