Már őrizetben van az ózdi húsbolt betörője

Az Ózdi Rendőrkapitányságra 2017. április 1-jén 4 óra 20 perckor érkezett bejelentés, hogy az egyik helyi húsboltot egy férfi éppen feltöri.

A kiérkező járőrök az üzletben elbújva megtalálták és elfogták H. Csongor 26 éves helyi lakost. A férfit előállítását követően a nyomozók lopás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A gyanúsított vallomásában előadta, hogy az este folyamán italozott és semmire sem emlékszik. A nyomozás során gyanú merült fel arra vonatkozóan is, hogy H. Csongor más bűncselekmény elkövetésével is megalapozottan gyanúsítható.

Az Ózdi Rendőrkapitányság 2017. április 1-jén bűnügyi őrizetbe vette H. Csongort, és a nyomozók előterjesztéssel élnek előzetes letartóztatásának indítványozására is az ügyészségen.

Archívum

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: