860 sofőrből 2 ittast találtak Ózdon a finn módszeres szűrés során

Az úgynevezett „finn-módszert” alkalmazta a rendőrség Ózdon, az ellenőrzés ideje alatt elvégzett 860 alkoholszonda méréséből mindössze kettő volt pozitív.

A finn-módszer lényege, hogy a megfelelően előkészített, kijelölt leállítási helyen az összes arra közlekedő ellenőrzése megtörténik és csak a járművezető esetleges alkoholfogyasztásának mértékére korlátozódik. Amennyiben a jármű vezetője nem ittas, úgy azonnal tovább haladhat, míg pozitív eredmény esetén az érintetteket félreállítják, s velük szemben eljárás indul.

Az Ózdi Rendőrkapitányság a 2017. március 30-án végrehajtott közúti ellenőrzés eredményeként kiszűrt egyik sofőrrel szemben járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást, míg a másik férfival szemben közigazgatási eljárást.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a figyelmet, hogy aki ittasan vagy kábítószer hatása alatt járművet vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal, és mások életét is veszélyezteti!

Forrás: Police.hu

Képünk illusztráció egy korábbi rendőrségi akcióról

Archívum

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: