Folytatódik a szentdomokosi fiú szörnyű halálesetének ügye

A vád szerint a kisfiú nem bírta el a lapot, amelyet társára ejtett.

Az Egri Törvényszéken 2018. április 16-án megkezdődött annak a fiatalkorú vádlottnak az ügye, akit az ügyészség gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádol. A vád szerint a 14 éves fiatalkorú K. K. vádlott és kiskorú társa 2016. június 27-én segíteni akart a kiskorú sértettnek abban, hogy Szentdomonkoson az egyik járda alatti, téglatest alakú, körülbelül 126 kg tömegű betonlapokkal borított vízelvezető árokból a fedőlapok alá rejtett cigarettát kiszedje. Ennek érdekében a vádlott megemelte a járda egyik beton fedőlapját, azt maga felé majdnem álló helyzetbe felhúzta.

 

A sértett a járdaszakaszon hasalt, és egy mobiltelefonnal világított be az árok alá úgy, hogy közben a feje benyúlt a vádlott által függőleges helyzetben tartott betonlap alatti területre. Ekkor a sértett megkérte a vádlottat arra, hogy ő nyúljon be a lyukba. A vádlott az általa tartott betonlapot átadta a kiskorú társának, aki azt szemből, két kézzel megtámasztotta. A vádlott odament a lyukhoz, és háttal a sértettnek guggolva megpróbált a lyukba benyúlni. A vádlott kiskorú társa azonban a betonlapot nem tudta megtartani, és ráejtette azt az árokban guggoló sértettre. A leeső fedőlap rázuhant a sértettre, aki az elszenvedett sérülés következtében meghalt.

 

A mai tárgyaláson a törvényszék a fiatalkorú vádlottat hallgatta meg, aki vallomást nem tett, a cselekmény elkövetését beismerte, bűnösségét elismerte, és tettét megbánta. A vádlott fenntartotta a nyomozás során korábban tett vallomásait.

Ezt követően a bíróság az eset megtörténtekor 11 éves kiskorút tanúként hallgatta ki, aki a vádlott mellett a betonlap lezuhanásakor jelen volt, valamint a bíróság a mai napon a sértett sérüléseivel kapcsolatban orvos-szakértőket, és a betonelem műszaki állapotával kapcsolatban pedig műszaki szakértőt is meghallgatott.

A törvényszék a mai tárgyaláson ítéletet nem hozott, a tárgyalást további bizonyítás, elmeorvos szakértői vélemény beszerzése és videofelvételek megtekintése érdekében elnapolta.

Forrás: Egri Törvényszék 

Képünk csak illusztráció

Archívum

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: