Home Hírek Állami borászat semmisít meg a hungarikumnak számító tokaji borokat – exkluzív felvételek

Állami borászat semmisít meg a hungarikumnak számító tokaji borokat – exkluzív felvételek

512

Az Alfahír és az N1TV szerkesztőségébe került egy titokban készült videófelvétel és több fotó is arról, hogy az állami tulajdonú Grand Tokaj szegi pincéjében védett, hungarikumnak számító tokaji borokat öntenek ki a palackokból, majd semmisítenek meg – írja honlapján az Alfahír.

A felvételen látszik, hogy a munka jól szervezett, és nagy üzemben zajlik, s palackok ezrei végzik vasúti konténerekben.

forrás: Alfahír

A lap értesülései szerint, illetve a videó tanulsága szerint is – a munkások a 2013 előtti palackokat bontják ki. Ezt egyébként onnan is lehet tudni, hogy a palackokon a Tokaji Kereskedőház emblémája látható, ám 2013-ban az állami borászat “a megújulás útjára” lépett, és azóta névváltoztatáson átesve, Grand Tokajként tölti be a térségben integrátori szerepét.

Az állami tulajdonú cég amúgy a legjelentősebb magyar borászat, amelyre szokás úgyis hivatkozni, mint a nemzeti borászati tradíció őrzője, és nem mellesleg az UNESCO Világörökség része címet viselő, történelmi Tokaj-hegyaljai borvidéken működik.

Beszédes, hogy az a szegi pince, ahol ezek az elszomorító munkálatok zajlanak, Közép-Kelet Európa legnagyobb méretű pincéje – írja a lap.

“Képzeljenek el egy 5 kilométer hosszú, két emeletes pincerendszert, amely tele van palackokkal, hordókkal – és most gondolják hozzá, hogy ezt az egészet dolgos kezek kinyitják, és a nemes nedűt egy műanyag kádba öntik. Legyen szó aszúról, eszenciáról, édesről vagy szárazról, mindegy.”

A lap több érdekfeszítő adatot is közölt a témához kapcsolódóan:

Az biztos, hogy hiába az állami támogatás, a cég veszteséges. Pedig toltak bele elég közpénzt korszerűsítés címszó alatt: átadtak például egy 10 millió palack/év kapacitású palackozót is. A cégnek nem csak a tárolás, hanem a piacon való értékesítés is a feladatai közé tartozott, azonban itt jelentős volt a pozícióvesztés, nagyrészt a Mészáros Lőrinc tulajdonában álló Dereszla Kft-vel szemben.

Az Opten adatai szerint a 2018-as évet több mint 563 millió forint adózás előtti eredménnyel zárta a Grand Tokaj, míg 2017-ben a mínusz meghaladta az 1 milliárd forintot is.
 
Már az sem titok, hogy Tokaj térségét szépen belakta a NER: hogy mást ne mondjunk, Mészáros Lőrinccé a térség legjobb szállodája is (tarcali Andrássy Rezidencia Wine & Spa), és övé a Dereszla melett a Henye pezsgőt előállító pincészet is. De Tokaj-Hegyalján megfordult Tombor András (Habony Árpád hitelezője) és Márton Péter, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. vezérigazgatója is. 

A lap szerint nehezen elképzelhető, hogy a Grand Tokaj szegi pincéjében történő készletmegsemmisítés nem áll összefüggésben valahogy bizonyos gazdasági érdekcsoportok térnyerésével.

Az Alfahír kereste az állami vállalatot is és azt ígérték: válaszuk esetén frissítik cikküket.

forrás: Alfahír

Hozzászólás