Home Hírek MEGINT ÁTVERTÉK A VÁLASZTÓKAT! – Riz egyeztetésnek beállított fotózása

MEGINT ÁTVERTÉK A VÁLASZTÓKAT! – Riz egyeztetésnek beállított fotózása

2041

Riz Gábor képviselő fejlesztési terveinek miniszterelnökkel való egyeztetéséről számolt be. Azonban ha jobban szétnézünk a világhálón, rájövünk, hogy csak egy délutáni fotózásról van szó, ahol az összes fideszes képviselő megfordult Orbán Viktor mellett egy-egy fotóra.

Ha jól megnézzük a képeket, látszik, hogy néhol a miniszterelnök szinte meg sem mozdul két képviselő váltás között. Az előtte lévő színes táblázat mindvégig ugyanaz marad, és a képviselők előtt található lefűző dosszié is a díszlet része, csak úgy, mint a kis tépő tömb a piros ceruzával, vagy a mappára fordított kék füzet egy tollal. Egy biztos, annyi ideje senkinek nem volt, hogy az asztalon található vízből fogyasszon.

Hozzá tartozik, hogy Riz Gábor képviselő társai nem is írtak ekkora litániát a képekhez, de ő megadta a módját. A poszt igyekszik elhitetni a választókkal, hogy ő bizony egy komoly, hosszas egyeztetésen mutatta be terveit a miniszterelnöknek, aki elmondása szerint jónak, és megvalósíthatónak ítélte az elképzeléseiket. Ha így lett volna, jó lett volna, de sajnos minden jel arra utal, hogy csak egy hosszas délutáni fotózáson esett túl a miniszterelnök, ahol minden képviselője megfordult, és egyre fáradtabb, de igazi politikusi arccal fogadta a velük készülő fotókat, kivel szívélyesebb, kivel erőltetettebb mosollyal.

Egy fotózással nincs semmi baj, de kérem! Ne verjük át a nagyérdeműt, és ne állítsuk be egy komoly egyeztetésnek! Most komolyan, képviselő urak! Hány perc volt fejenként a fotók elkészítésére?

 

Hozzászólás