Home Hírek A Dunántúlon már tombol a vihar

A Dunántúlon már tombol a vihar

364
Kép: OMSZ

Egyelőre jellemzően a Dunántúlon, de már most is sok munkát ad a viharos szél a tűzoltóknak – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes-szóvivője az MTI-vel.

Mostanáig mintegy 150 riasztást kaptak a viharral összefüggésben. A legtöbb hívást Zala és Somogy megyében kapták – Dóka Imre, az OKF helyettes-szóvivő elmondása szerint.

A Ciara nevű viharciklont , ami elérte Magyarországot 130 km/h-s széllökések is kísérhetik.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat Budapestre, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Veszprém és Zala megyére másodfokú, a többi megyére elsőfokú figyelmeztetést adott ki hétfőre a viharos szél veszélye miatt.

A Balatonnál a vihar teljesen kibillentette a tó vizét:

Kitértek arra is, hogy kora délután Észak-Magyarországon, majd az érkező hidegfront mentén a Dunántúlon, esetleg az Alföldön a záporok mellett egy-egy zivatar kialakulhat. A zivatarveszély miatt Baranya, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád, Somogy és Tolna megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést.

Az időkép alábbi videójából az látszik, hogy térségünkbe főként holnap érhet ide a vihar:

forrás: Időkép, MTI
kiemelt kép: OMSZ

Hozzászólás