Home Hírek Összefogással tisztították meg a szeméttől az Árpád vezér út egy háztömbjét

Összefogással tisztították meg a szeméttől az Árpád vezér út egy háztömbjét

458

Összefogással tisztították meg az Árpád vezér út egy háztömbjét. Információk szerint a környéken lakók már több éve hordják oda a hulladékot. Az ott élők egy része és Angyal Béla területi képviselő az Ózdinvest hozzájárulásával távolította el az épületben található több konténernyi szemetet – írja honlapján az ozd.hu.

Régi autóalkatrészek, bútorok, háztartási hulladékok hevertek az Árpád vezér út 12/C tömbjében a pincében és a lépcsőházban. Az ott lakók és a közös képviselő szerint a szemetet a környéken élők már régóta oda hordják. Azóta a rengeteg hulladék között a patkányok is megjelentek, a takarítás közben pedig egy törött szennyvízcsövet is találtak a pincében, amelyet azelőtt nem lehetett észrevenni. A terület képviselője szerint ezzel most több éves problémát sikerült megoldaniuk.

„Most talán találkozott az én, illetve az itt lakó tulajdonosnak a szemlélete, hogy szeretnénk ebből újra egy normális, élhető épületet csinálni, és ezért kezdődött el közös erővel ezeknek a kitakarítása. Ennek a lépcsőháznak, ennek a pincének. Itt a tulajdonosokkal tartottunk egy házértekezletet. Ezen megbeszéltük, hogy ők a munkájukat adják hozzá, én a segítségemet a szemétszállító cégnél és az Ózdinvestnél, és közös erővel megpróbáljuk rendbe tenni ezt az épületet” – mondta a lapnak Angyal Béla, területi képviselő.

A házértekezletet követően lomtalanítást szerveztek, ami során körülbelül öt konténernyi szemetet és bútort is elvittek. A maradék háztartási hulladéknak azonban az Ózdinvest bérelt egy tárolót a mai napon, mivel a társasház több lakása az ingatlankezelőhöz tartozik. A takarításban egyik aktívan részt vevő lakó tavaly februárban vásárolt itt egy lakást családjával, azóta küzdöttek a problémával.

„Én már akkor idegeskedtem a szemét miatt, csak nem volt segítség. Most így, hogy Angyal Béla nyert a választáson, és ő megkeresett minket, amikor mi nem voltunk itthon, én is írtam neki, és kipakoltuk, ő el tudta vitetni, és így tudtuk ezt így megvalósítani” – nyilatkozta a lapnak Oláh Géza, az egyik ott lakó.

A lakók a takarítást követően lezárják az épület kritikus pontjait, hogy ne lehessen újra szemetet vinni oda. A területi képviselő segítségével az ott élők megpróbálnak olyan közösségben működni, hogy megtakarítást tudjanak képezni, amelyből később gazdálkodhatnak.

forrás: ozd.hu

 

Hozzászólás