Home Hírek Több mint ötven bort mérettek meg a 49. Táblai Borversenyen

Több mint ötven bort mérettek meg a 49. Táblai Borversenyen

405

Huszonkét vörös- és harmincnégy fehérbort mérettek meg azok készítői Táblában. A hagyományos borversenyt immár negyvenkilencedik alkalommal rendezték meg a településrészen. Nemcsak Ózdról, hanem a környező településekről is sokan érkeztek, a legtöbben már visszajáró vendégei a programnak. A szokásoknak megfelelően idén is kategóriánként díjazták a legjobbakat – írja az ozd.hu.

Vörös- és fehérborok sorakoztak sorszámozott üvegekben a táblai iskola egyik tantermének asztalain. Hosszú évek óta hagyományosan ez az intézmény ad otthont a Táblai Borversenynek, amelyet immár negyvenkilencedik alkalommal rendeztek meg. A résztvevőket és vendégeket a főszervező, Medve József köszöntötte, majd a polgármester, az iskola igazgatója és a zsűri elnöke is szólt a megjelentekhez. A megmérettetésnek rengeteg visszajáró nevezője van. 

Nemcsak Ózdon népszerű a Táblai Borverseny. A közel öt évtized alatt eljutott a híre a környező településekre is, ahonnan szintén szép számmal eljönnek. 

Először a fehérborok kerültek elő. Huszonkét ilyen italt neveztek be a versenyre a készítők, azok sorszámozott üvegekben járták körbe az asztalokat. Először a háromtagú zsűri pontozott, majd minden résztvevő pontszámmá formálta véleményét, ők adták a társadalmi zsűrit. Az ízvilágot és minőséget tekintve egyaránt változatosnak bizonyult a felhozatal.

A fehérborokat a kolbászvacsora, majd a vörösborok felszolgálása követte. Az este jó hangulatban, baráti beszélgetések mellett iszogatva zajlott. A döntés meghozatalakor az ítészeknek nem volt könnyű dolguk, de végül fehér- és vörösbor kategóriában is gazdára találtak a szakmai-, valamint a társadalmi zsűri elismerései, illetve a különdíj is.

forrás: ozd.hu

Hozzászólás