Home Hírek Bravúros győzelmet aratott az ÓAM-Ózdi KC

Bravúros győzelmet aratott az ÓAM-Ózdi KC

324

Az egyik bajnokaspiráns ellen aratott bravúros győzelmet az ÓAM-Ózdi KC. A mieink a Kecskeméti TE gárdáját fogadták, és végig jól kézilabdázva vívtak szoros mérkőzést. A hajrában nagy akarással és közönségszórakoztató játékkal tudtak többgólos előnyt kiépíteni, az utolsó percekben pedig végleg eldöntötték a két bajnoki pont sorsát – írja az ozd.hu.

Abszolút esélyesként érkezett a Marosi István Városi Sportcsarnokba a KTE-Piroska szörp együttese. A vendégcsapat a bajnoki tabella második helyén áll, így bajnokaspiránsként egyértelműen a két pontért utaztak Ózdra. Az első játékrész kiegyenlített küzdelmet hozott, rendre a kecskemétiek szereztek vezetést, ám a piros-kékek újra és újra kiegyenlítettek. Főként a jó védekezésnek volt köszönhető, hogy az ellenfél nem tudott ellépni. Fordulás után nagy izgalmakat élhettek át a szurkolók, a hatalmas párharcok mellett látványos jeleneteknek is tapsolhattak. Herczegh János például kínai figurából is betalált. A végig kiélezett összecsapás utolsó tíz percére fordulva az ÓKC magához ragadta az előnyt és a kezdeményezést, majd egy hármas sorozattal végleg eldöntötték a bajnoki pontok sorsát. Végeredmény: ÓAM-Ózdi KC – KTE-Piroska szörp 31-27. Szakál György a bravúrgyőzelmet követően elégedetten értékelt.

A kecskemétiek trénere azonban csalódottan elemezte a látottakat. Többet várt csapatától, ám a bajnoki címért versengő gárda ezen az estén nem nyújtott jó teljesítményt.

Az ÓAM-Ózdi KC tavasszal még veretlen a bajnokságban, a hazai döntetlenek után pedig most sikerült egy igazán nagy skalpot begyűjteniük. Csépányi Gergőék így jelenleg nyolcadikok, legközelebb szombaton, Balassagyarmaton lépnek pályára.

forrás: ozd.hu

Hozzászólás