Home Hírek Koronavírus: Megvan az első két fertőzött Magyarországon

Koronavírus: Megvan az első két fertőzött Magyarországon

270
Fotó: Reuters
Két koronavírus fertőzöttet is találtak Magyarországon – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök Facebook oldalán szerda délután az operatív törzs ülése után. 

A fertőzöttek mind a ketten Magyarországon tanuló iráni diákok. Információk szerint mindketten tünetmentesek és a Budapesti Szent László Kórházban különítették el őket. Orbán szerint a védekezéshez szükséges eszközök rendelkezésre állnak. Hozzátette, hogy –

mostantól a védekezés szakaszába léptünk, az operatív törzs minden nap délben ülésezni fog, utána pedig sajtótájékoztatókat tartanak. 

Később az ügyben egy rendkívüli sajtótájékoztatót is rendeztek, ahol a Szent László Kórház szakorvosa, Szlávik János elmondta, hogy –
 
szerda délután izolálták a két diákot, akiknél bebizonyosodott, hogy koronavírussal fertőződtek.
 
A nap folyamán az egyik diák feleségét, míg a másiknak a barátnőjét is elkülönítették.

Hogy hogyan kapták el a betegséget, merre jártak Magyarországon, ennek kivizsgálása jelenleg is zajlik Szlávik elmondása szerint. Állítólag az iráni újévet ünnepelendő nemrég mindketten otthon jártak, visszatérésük után szűrték ki őket. Az egyik diák maga jelentkezett szűrésre, mert kíváncsi volt, hogy megfertőződhetett-e Iránban. A másiknak enyhe tünetei voltak.

A kormány ma indított egy tájékoztató honlapot, amelyet itt lehet elérni.

Olaszországban eközben száz fölé emelkedett az újfajta koronavírus halottjainak a száma, azaz Covid-19 fertőzésnek már 107 halottja van.

Angelo Borrelli, a polgári védelmi hatóság vezetője közölte, hogy a halálozási ráta 3,47 százalékos. Az igazoltan fertőzöttek száma 2703-ra emelkedett

Lucia Azzolina oktatási miniszter bejelentette, hogy március 15-ig minden oktatási intézményben felfüggesztik a tanítást. Giuseppe Conte miniszterelnök szerint az intézkedés révén el akarják kerülni a kórházak telítettségét.

Sajtóértesülések szerint az olasz kormány az egész országra kiterjeszti az eddig csak az északi régiókban bevezetett többi óvintézkedést is, köztük a múzeumok, mozik bezárását.

 

Hozzászólás