Home Hírek Nőnapi kiállítás – “Érzelmek síkon és térben”

Nőnapi kiállítás – “Érzelmek síkon és térben”

506

„Érzelmek síkon és térben” címmel rendeztek nőnapi kiállítást Demes Ferenc László, képző- és iparművész munkáiból az ÓMI Olvasójában. A Kisgalériában bemutatott alkotások tematikáját a művész, nők iránti tisztelete ihlette. A kiállított művek közt festményeket, kisplasztikákat és ékszereket is megtekinthettek az odalátogatók – írja az ozd.hu.

Sokan voltak kíváncsiak a már több évtizede alkotó művész munkáira, így a rossz idő ellenére is megteltek a széksorok az Olvasó emeletén. Az esemény Csikai Sándor és Révész Patrícia fuvolajátékával vette kezdetét, mely után Pappné Szalka Magdolna, az Ózdi Művelődési Intézmények igazgatója mondta el köszöntő beszédét. Ebben ismertette Demes Ferenc László alkotói életútjának főbb állomásait, és méltatta munkásságát.

Az intézményvezető beszédében kiemelte, hogy a kétszeres Nívó-díjas művész tizenöt önálló kiállítással is büszkélkedhet, és alkotásai nemcsak hazánkban, hanem a tengerentúlon is ismertek.

„Nagyon nagy örömmel készültem erre a nőnapi kiállításra. Helyi dolgozónak, Csépányi Rékának volt az ötlete, hogy próbáljunk nőnapra valami ünnepélyeset, valami különlegeset készíteni. És ez pontosan különleges, mert nagyon sokféle, tehát itt végső soron a nőket mutatom meg kovácsolt vasból, fehér márványból, kerámiából, de síkban meg tudom mutatni grafikában, olajfestményben, úgyhogy mindenféle olyan dolgokat megpróbálok mutatni, ami szép. Tehát síkban és térben, ami szép, hiszen a Nőnap alkalmából ez egy csokor lesz tőlem, ami képzőművészeti, nem virágcsokor, de megtalálják a virágokat a munkáimban is. Úgyhogy én inkább az ékszerek csillogásával, a festmények színvilágával, és a szobrok bájával szeretném köszönteni a megjelent hölgyeket, ez a cél” – emelte ki Demes Ferenc László, képző- és iparművész.

Demes Ferenc László azt is elmondta, hogy a most kiállított művek közül a Sisi a kedvence, ami törékenységével és eleganciájával azonnal magára vonja a látogatók figyelmét. De a tárlaton megtekinthetők voltak különleges ízlésről és formavilágról tanúskodó ékszerei is.

A művész nevéhez mindezeken túl számos köztéri szobor megalkotása is kapcsolódik, melyek közül a Bódvarákón található, egy tonnás cseppkőből faragott oltárra a legbüszkébb. Megtudtuk, hogy jelenleg is egy köztéri alkotáson dolgozik, hiszen felkérést kapott egy trianoni emlékmű elkészítésére. Ennek avatása várhatóan május végén lesz Kissikátorban. A most megnyitott tárlatot pedig április 15-éig tekinthetik meg az érdeklődők.

forrás: ozd.hu

Hozzászólás